2012. július 20., péntek

Második bejegyzés

Igen, tudom, hogy még mindig "tombol" a nyár, bár, ha az ablakon kinézek, nem éppen ez jut az eszembe. Nem is csodálom, hogy fel-felébred bennem a karácsonyi hangulat, legalábbis, ha nem akarok nagyon bedurvulni, akkor még csak az őszi. Hol szakad az eső, mintha dézsából öntenék, máskor rekkenő hőség van, más esetben vad szél cibálja meg az embert, ha kilép a lakásból. Mégis mire gondoljunk ilyen szélsőséges időjárás közepette? Akik rendszeresen olvastak az elmúlt néhány évben, ők már hozzá szokhattak, hogy időről-időre nyár vége felé bejelentkezem néha. Ugyanis nem őrültem meg, csupán tisztában vagyok vele, hogy más is van olyan "bolond", mint én magam. Más is várja. Más is rajong. Más is vágyakozik az adventi időszak után. Már azt is tudom, hogy December másodika lesz a legelső adventi vasárnap. 

 Nem, azt még mindig nem állítanám, hogy nincs előttem más amire vágynék, mint a Karácsony, hiszen előttünk van még a Fertő-party, Párom születésnapja, a Sitkei rockfesztivál, a negyedik évfordulónk, kezdődik a mindenszenteki nagy hajtás, amit majd egy négy napos wellness pihenő követ. Csak mindezek után kezd a virágüzlet ünnepi formát ölteni. Amit beismerek, hogy nagyon-nagyon várok :-) Mármint magát a vásárlást, vadászatot a nagy virágpiacon és a nem messze lévő Hétpettyes nagykereskedést. A díszítést, berendezést, műfenyők feldíszítését, amiket eladásra kínálunk :-)

Atyám! Lehet, hogy valóban kezdek bekattanni? :-) Még azt is eldöntöttem, hogy ennek a blognak is lesz egy facebook oldala, amin még több cikket, tippet és ötletet publikálok :-) Lassan már kezdem tervezni a küllemét. Igen, még mindig tisztában vagyok vele, hogy még csupán Július 20-a van! A Párom már elnéző mosollyal csóválná a fejét, hogy "Kis Vacak, már megint kezded?". Én pedig rátartian toppantanék, hogy "IGEN!" Majd kislányos mosoly. 

Remélem a régi olvasóim is rátalálnak az új helyre. 

Legyen nagyon szép napotok, s kedvcsinálónak egy aranyos kis kép:

  "-Ez megőrült! Még öt hónap van Karácsonyig!"

:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése